Megszólalt a csengő. Felálltam, és kimentem a szünetre, Bernivel és Grétivel. Elmentünk egy faliújság mellett, de megakadt a szemem egy hirdetésen. "Újra indul a rajzszakkör! Szeretettel várunk mindenkit, szerdán a 16-os teremben!"
-Nézzétek! Menjünk! Ma úgyis ráérünk-mosolyogtam rájuk.
-Jó menjünk!-mondta lelkesen Berni.
-Persze, hogy megyünk, hülyék lennénk nem elmenni!- szólt Gréti is, és vidáman mentünk matek órára, ami velem még nem fordult elő, mert a matek nem tartozik a kedvenc óráim listájához.
Órák után összepakoltam és kimentem a teremből, és bevártam a két barátnőmet.
-Na menjünk!-indult volna el Berni, ha tudta volna merre.
-Még csak két hete vagyunk itt, nem tudjuk merre van. Kérdezzük meg őket ott!-mutatott rá két srácra, akik néhány méterre beszélgettek tőlünk.
Odamentünk hozzájuk, és tök nyugodtan kérdeztem tőlük.
-Sziasztok! Elsősök vagyunk, is nem tudjuk hol van a 16-os terem, megmondanátok?-kérdeztem, és az egyik fiú máris válaszra nyitotta a száját, a másik pedig furcsán méregetett. Nekem is ismerősnek tűnt, de nem tudtam rájönni honnan.
-Rajzszakköre mentek? Mi is!
-Ő itt Geri.-mutatott a szőke fiúra.
-Sziasztok!-köszönt. Hát persze! Ő volt, akibe belerohantam első nap. Geri. Most már ezt is tudom.
-Én pedig Tomi! Azt mondtátok elsősök?-indult fel a második emeletre, mi meg követtük.-Mi a 10/a-ba járunk.-mondta a fekete hajú srác, Tomi.
-Mi 9/b-sek vagyunk. Berni, Gréti és én, Rebi.-szóltam én is, mutatva közben a szőke lányra, akinek a fején most egy piros kendő fogta hátra a haját, és a másik szőke lányra, akinek lófarokban lógott a haja, majd magamra.
Miután elhelyezkedtünk a teremben, nem is volt nagyon időnk beszélgetni, mert bejött egy fekete, a szemébe hulló hajú srác, és leült a legtávolabbi sarokba.
-Ez ki?-suttogtam, szavaimat Geriékhez intézve.
-11/a-ba jár, emós és nagyon zárkozott, még az osztálytársai sem tudnak róla többet, minthogy a neve Dominik.
Aha...Elég érdekes...Na, de inkább nem feszegetem a témát...
-Jó reggelt gyerekek!-jött be a tanár.-Vannak újak?-nézett körbe. Mi a lányokkal, hárman feltettük a kezünket
-Jó, én András bácsi vagyok. Ti mindenképp mutassátok meg a rajzaitokat.-szólt, és leült, majd elméllyedt egy könyvben.
Elővettem egy lapot meg egy szenet, mert fekete-fehér rajzot terveztem. Elkezdtem rajzolni, a vonalakat kacskaringósan húzogatni és már látszott is a vázlata a rajzomnak. Egy zebra...szerintem elég jó bemutatkozó rajznak.
Csendben rajzolgattunk, és néha felnéztem, hogy megnézzem a többiek mit rajzolnak. Ha jól láttam Berni előtt alakulóban volt egy csendélet,
Gréti egy erdőt kezdett el alkotni,
Tomi lapján egy sas formálódott,
Geri pedig egy tigrist.
-Tigris?-suttogtam neki.
-Igen, nem volt ötletem, és sokáig gondolkodtam ,majd eszembe jutott, hogy szeretek embereket állatként lerajzolni, és szerintem hozzád illene a tigris, igaz hogy nem is ismerlek még, bár remélem ez majd változni fog, a személyiséged szerintem pont annyira egyedi, mint egy tigrisnek a mintázata. Nincs még egy ugyanolyan. Ha kész lesz odaadom.-suttogta vissza fel sem nézve a rajzból, mintha félne, hogy akkor kiesik ebből a koncentrációból, amivel az állatot rajzolja. Édes, ahogy így figyel.
Óra végéig nem is néztem többet rá, mert csak a végkifejletre voltam kíváncsi. Amikor kész lettem kivittem a tanárnak a rajzomat Bernivel és Grétivel, hogy megnézze őket.
-Hmm....Hmm....-hümmögött a három rajz felett, ami nagyon idegesítő volt. Remélem nem fogja mindig ezt csinálni...
-Ezek nagyon szépek...őőő...
-Rebeka.
-Bernadett.
-Gréta.-Mondtuk a neveinket.
-Gyönyörű az összes. Ki fogom rakni a folyosóra.-dicsért meg minket András bácsi.
Amikor visszamentem az asztalhoz összeszedni a cuccaim a fiúk már elmentek. Találtam ott egy üzenetet: Bocsi, hogy nem vártunk meg titeket, de sietnünk kellett. Itt a rajz Geri, Tomi.
Szép lett...
2014. november 27., csütörtök
2014. november 26., szerda
Prológus
-Utálom ezt a szoknyát!-morogtam a tükör előtt, az ünneplőmet nézve.
-Nyugodj meg kislányom, nagyon csinos vagy!-biztatott anya, de nem hatott, akármennyire is kedvesen mondta.
-Ahh...Mehetünk anya!-erőltettem mosolyt az arcomra.
-Kriszti, gyere már!-kiabált anya fel az emeletre.
-Mondtam már, hogy ne hívj Krisztinek! A nevem Krisztián!-szaladt le a lépcsőn egy mogorva arcú fiú.
-Jajj kicsim!-mondta anya, miközben felrángatta magára a cipőt.
-Ahhggrrr...--vágott pofát az öccsém.
-Jajj!-csaptam a homlokomra.-Hópihe!-rohantam a konyhába, ahol egy fehér macska ült egy piros tál mellett, és engem bámult az zöld szemeivel. Gyorsan előkaptam egy konzerv macskaeledelt, és megetettem, mire elkezdett dorombolni. Megsimogattam, és elbúcsúztam tőle, majd rohantam, mert anya már kiállt a kocsival a garázsból.
-Már bepakoltam a bőröndöket. Gyere!-szólt ki anya az autóból.
-Krisz?-kérdeztem, míg beülök a járműbe.
-Itt vagyok!-szállt be ő is. Elindultunk, és néztem a kis házunkat, amíg be nem kanyarodtunk.
-Hiányozni fog Miskolc és ti is!-mondtam. Két perc múlva megálltunk Krisz sulija előtt, és kiszálltam vele együtt.
-Gyere te! Hiányozni fog a világ legjobb öccse!-öleltem meg szorosan.
-Nekem is a legjobb nővér!-mondta, majd elengedtem, és beszálltam a kocsiba. Megvártuk míg bemegy a suliba, utána elindultunk Debrecen felé.
***
Kiszálltam az autóból, és felnéztem a nagy épületre, amire ez volt írva: Leonardo da Vince Rajz Művészeti Gimnázium és Kollégium.
Akkor még nem tudtam, hogy ebben suliban, amelybe abban a pillanatban betettem a lábamat, az életem legszebb négy évét fogom leélni...
***
Geri szemszöge
Befordultam a termem folyosójára, és nekiütköztem valakinek, akit rögtön el is kaptam a derekánál fogva.
-Úúú bocsi, nem figyeltem, és köszi, hogy megfogtál!-mondta egy fekete hajú lány előttem.
-Semmi, én sem figyeltem.-mondtam lesütött szemmel.
-Bocsi, de nekem sietnem kell,mert elsős vagyok, és beszélni akar velünk az ofő, még az ünnepség előtt.-szaladt el, de még egyszer visszafordult, és rám mosolygott. Nagyon kedvesnek tűnik. Meg kéne ismerni. Azt mondta elsős?...

Sziasztok!
Nekem ez az első blogom, és remélem tetszeni fog nektek! :D
Ez egy gimis lányról szól, aki nagyon jól tud rajzolni, ezért rajz szakos gimibe jár, és több barátja is lesz, majd szövődnek benne szerelmi kapcsolatok, lesznek benne furcsa személyiségű emberek, és még sok más. Remélem izgalmasnak fogjátok találni! Nem is papolok itt nektek tovább, jó olvasást!

2014. november 24., hétfő
Szereplők
Szabó Rebeka (Rebi):
-15 éves
-9/b-be jár
-szereti a béna Disney sorozatokat
-nyitott, nem gond neki a változás, kicsit őrült
-fekete hajú
-barna szemű
-legjobb barátnői:Berni, Gréti
Kárpáti Gergő (Geri):
-16 éves
-10/a-ba jár
-vízilabdázik
-próbálja menőnek mutatni magát, de belül egy érző, cuki srác
-szőkésbarna hajú
-zöld szemű
-legjobb barátja:Tomi
Kocsis Bernadett (Berni):
-15 éves
-9/b-be jár
-lovagol
-egy hippi, aki mindent megtenne a barátaiért
-szőke hajú
-kék szemű
-legjobb barátnői:Rebi, Gréti
Kovács Tamás (Tomi):
-16 éves
-10/a-ba jár
-az iskolában népszerű, de nem beképzelt
-fekete hajú
-kék szemű
-legjobb barátja:Geri
Nádasi Dominik (Domi):
-17 éves
-11/a-ba jár
-szereti az animéket, és a rockot
-zárkozott, emós, és legtöbbször zenét hallgat
-fekete hajú
-szürke szemű
-legjobb barátja:Rebi

Molnár Gréta (Gréti):
-15 éves
-9/b-be jár
-nagyon optimista, és életvidám, és vannak vicces hozzászólásai
-szőke hajú
-zöld szemű
-legjobb barátnői:Rebi, Berni
Varga Gábor (Varga):
-16 éves
-10/b-be jár
-kosarazik
-megbízható, és törődik a barátaival
-fekete hajú
-barna szemű
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)